2010. április 4., vasárnap

Kókuszgolyó-másként


Holnap édesanyáméknál fogunk Húsvétozni, ezért nem kell különösebben rákészülnöm az ünnepre illetve az ünnepi ebédre, mert anya intézi. :o) Szereti, ha az ő kezében marad az irányítás, azt hiszem ebben nagyon is rá hasonlítok. :o))
Szóval nekünk csak mennünk kell, jól éreznünk magunkat és ennünk a sok sok finomságot. Az egyetlen feladatom a saláta lesz, de azt majd reggel frissen állítom össze.
A gyerekekkel viszont mindenképpen szerettem volna egy kis finomságot készíteni. Nézegettem a konyhaszekrény tartalmát és beugrott, hogy a kókuszgolyó az jó és a gyerkőcök is szívesen golyóznak vele. Viszont a hagyományos ízesítésre nem vágytam...

Mi került bele?
40 dkg darált keksz
5 evőkanál cukrozatlan kakaópor
10 dkg olvasztott vaj
6 evőkanál tej
20 dkg porcukor
3 evőkanál barack lekvár
1 narancs reszelt héja
5 dkg darált mandula
5 dkg apróra darált zabpehely

A hozzávalókat egy mély tálba öntöttem és alaposan összegyúrtam. Két részre osztottam és hagytam, hogy a gyerekek kedvükre golyózzanak, hempergessenek, csipegessenek belőle. A kezdeti lelkesedés után picit besegítettem és kb fél óra után már rend is volt a konyhában. :o))

Az eredmény? Nagyon finom. Nem sokban különbözik az eredeti recepttől, mégis egy kicsit más. És egyáltalán nem hiányzik belőle a meggybefőtt leve... :o))
Legközelebb viszont több zabpelyhet teszek bele és kevesebb kekszet. ;o)

3 megjegyzés:

Zizi írta...

Nagyon szép a fotód!
Gratulálok hozzá! :)
Zizi

Kicsoda írta...

de jo otlet!!!
es milyen szep lett a blog:-)

Kata írta...

Zizi! Köszönöm! :o)
Kicsoda! Nekem jobban ízlik, mint a hagyományos. :o)
Köszi a blog méltatását. Igyekeztem nagyon. ;o) Remélem kedvet kaptok ti is hozzá, mostanában kissé elhanyagolódott. :o)